Ajánlatkérés több szállástól egyszerre:
A listát a gombok használatával állíthatja össze.
Gyúrón:  

Az 1176 fős kistelepülés Fejér megye középső részén, a Mezőföld északnyugati peremén, az M7-es autópálya martonvásári lehajtójától 10 km-re található.

Már az ókorban lakott hely volt, amit a római telepek épületkövei és a ma is "római út" nevet viselő régi út igazol. Az első írásos okmány 1340-ben Gyúrót már falunak mondja. Gyúró műemlékei közül említésre méltó a római katolikus templom, mely 1824-ben épült és a Szentháromság tiszteletére van szentelve. A református templom 1782-1783 között készült el, míg tornya 1784-1787 között épült, keleti oldalát 1864-ben bővítették. Harangja 1792-ből való, az Úr asztala és az edények pedig a XVIII. században készültek. A háború elesetteinek emlékére 1992-ben emlékoszlopot állítottak.

2000-ben Millenniumi parkot és ennek közepén kerámiából készült Szent István kutat avattak Gyúrón, melyen Szent István királynak az arcképe látható a koronázási ékszerekkel, másik oldalán a Magyarország és Gyúró község címere, negyedik oldalán pedig egy turulmadár látható. A kút peremén a hét vezér neve található kerámia táblákon. Minden táblával szemben feltörő forrást szimbolizáló vízsugár tör elő.


Gyúrói képek
Gyúró térkép nagyítása >>


Gyúró


Hungary - Gyúró


Ungarn - Gyúró



2021. április 17. szombat - 21:35:10