Ajánlatkérés több szállástól egyszerre:
A listát a gombok használatával állíthatja össze.

Mintegy 54 000 lakosú megyei jogú város a Duna jobb partján, a Mezőföldön.

A kohászati üzemkomplexumot és várost 1950-ben kezdték építeni, az ország acéltermelésének növelésére.

Ennek megfelelően itt láthatók a korszakra jellemző ún. szocreál stílus legjelentősebb épületegyüttesei.

A város és a Duna közötti 50 méter magas, stabilizált löszpart hidrogeológiai és kertészmérnöki mű, amely a városban működő Nemzetközi Acélszobrász Alkotótelep ötvennél is több nagyméretű, zsűrizett alkotásának szabadtéri szoborparkja.

A múlt század két nagyformátumú politikusának, Kossuth Lajosnak és Széchenyi Istvánnak az országban egyedül Dunaújvárosban áll közös szobra, a városháza melletti parkban 1998-ban avatták fel a szoborkompozíciót.

A Pentele-városrészben (az egykori Dunapentele községben) található barokk stílusú Rác-templom a XVIII. sz.-ból való. Az új város építésekor rendkívüli jelentőségű bronzkori, avar és római leletanyag került elő.

Kiállítások: Intercisa Múzeum (régészeti, helytörténeti gyűjtemény), Kőtár (római kori szobrok, szarkofágok), Római kori fürdő, Kortárs Művészeti Intézet.

Sok látogatót vonz a városba a motorcsónak-világbajnokság (Forma-2000 és Forma-3) magyar futama, melyet itt, a kikötői öbölben rendeznek.

Páratlan kilátás nyílik a Dunára és az Alföldre a Dunaújváros központjától párszáz méterre levő felső Duna-parti sétányról. A látványért - és a város építészeti, kulturális értékeiért - érdemes a főutat elhagyva kis kitérőt tenni.

Az acélszobrok parkja, az Intercisa Múzeum, a Kortárs Művészeti Intézet kiállításai, a szocreál belváros, a városközpont modern épületei és lüktető forgalma élménygazdag programot kínálnak.


Dunaújvárosi képek
Ajánlatkérés egyszerre több olyan szálláshelytől Dunaújvárosban, ahol:
  • Széchenyi Pihenő Kártya: 4db
  • Különterem : 2db
  • Szauna : 2db
  • Étterem : 2db
  • Légkondicionálás : 2db
  • Konferenciatechnika : 2db
  • Eszpresszó vagy drinkbár : 2db
  • Kondicionálóterem : 2db
  • Tévé : 2db


Dunaújváros


Hungary - Dunaújváros


Ungarn - Dunaújváros



2024. október 12. szombat - 13:46:12