Népszerű úticélok még a régióban:
Székesfehérvár,
Tata,
Tatabánya,
Bakonybél,
Dunaújváros,
Eplény,
Gárdony,
Komárom,
Pápa,
Várpalota,
Velence,
Zirc,
Ajka,
Alcsútdoboz,
Ászár
Ha Veszprémből Zirc felé indulunk a 82-es főúton, akkor először áthaladunk Gyulafirátóton, majd Eplénybe érkezünk. Az 553 lelkes bakonyi település az utóbbi időben egyre ismertebb lett. A fellelhető oklevél már 1749-ben említi, mint a szomszédos Olaszfaluhoz tartozó pusztát, határrészt. Neve bizonytalan eredetű, jelentése: szán talpait összekötő keresztgerenda. A 30-as években bányát nyitottak a környéken, ez felvirágoztatta a falut; a bánya bezárására 1979-ben a mangánérctelep kimerülése miatt került sor. A falu kápolnáját Szent Bernát tiszteletére szentelték fel 1793-ban, iskoláját Vajda Ödön zirci apát építtette. Eplénynek 1992 óta van önálló önkormányzata, 1997-ben avattak címert és zászlót. A gyermeknapot általában június első szombatján, míg az Eplényi Vigasságokat augusztus elején rendezik meg. A település védőszentjének ünnepe, a búcsú augusztus végén van. Eplényt, a 2003-ban átadott, 230 ha területen fekvő Ámos-hegyi Pihenőerdő, a kilátóval, az erdei játszóterekkel, a tornapályával és egyéb létesítményeivel teszi most már egész évben vonzóvá. Kedvező hóviszonyok vagy akárcsak hideg esetén öt hóágyúzott, ebből kettő kivilágított sípálya várja a síelőket. A három felvonóval rendelkező sípályák 9-21 óráig várják a síelőket, amelyek az Ámos-hegy tetejéről indulnak, és a Prédikálószék alatt húzódó Malom-völgybe érkeznek. Ez a Dunántúl legkeresettebb téli turisztikai célpontja. Szálláshelyek Eplényben: További eplényi szállások, szálláshelyek Eplényi képek |
Eplény |
|
|
Korábbi ajánlatkérés
|
Szállás regisztráció
|
Program regisztráció
|
Impresszum
© 1989 - 2024 IranyMagyarorszag.hu |
||
2024. október 8. kedd - 08:38:17 |