Ajánlatkérés több szállástól egyszerre:
A listát a gombok használatával állíthatja össze.

A község Győrtől 13 km-re délre, a 82. út mentén helyezkedik el.

A helységet főként a földbevájt szőlőpincék, a löszmélyutak és a "Szurdik" - Kelet Európa egyik legnagyobb természetes földmosása - teszik érdekessé. A 82. út melletti római katolikus templomot Mária Terézia adományozta és építtette 1769 és 1775 között Fellner Jakab tervei alapján, késő barokk stílusban. A feljegyzések alapján, őfelsége hintója ugyanis Pannonhalmára utaztában felborult és hálából a szerencsés megmenekülés emlékére elrendelte, hogy a korábban elpusztult templom helyére egy újabbat építsenek.

A szokatlanul nagy templom belső bútorzata, a freskók, az oltárképek és a szószék 1786-ban Dorfmeister István tervei alapján készültek. A plébánia falán Domonkos Istvánnak, a falu egyik plébánosának, megbecsült prózaírónak emléktáblája látható. Látnivalói közül a Mária a gyermekkel c. szobor 1701-ből való. Itt található Európa egyik legnagyobb esővájta homokkő szurdokvölgye, mely egy 600 m hosszú, 20-30 m széles óriási vízmosás nyomán alakult ki. Ez a képződmény is részévé vált a Tájvédelmi Körzetnek. Az út mellett homokkőfalba mélyedő borospincék nyílnak. A középkori eredetű, mintegy 150 m hosszú alagutat - Sárkánylyuk pince - U alakban vájták a domb mélyébe. Látogatható hétfőtől péntekig 8-14 óráig. Nyúl természeti adottságai lehetővé teszik a szőlő- és bortermelést, ennek következtében a borversenyek is hagyományossá váltak a térségben. A szurdokon végigbarangolva, különösen a Vaskapu úton löszfalba vájt borpincék, kenyérsütő kemencék bűvölik el az idegent. Nyúl 1710-ben épült barokk stílusú Szent Donát-kápolnáját a vértanú püspök emlékére építették, az 1800-as évek elején hajóval bővítették, 1901-ben pedig tornyot építettek hozzá. Belsejét szép oltárkép díszíti.

A környék lenyűgöző szépsége, az erdőben kanyargó zöld jelzésű turistaút, a télen felvonóval ellátott bereki sípálya kiváló lehetőséget kínál az odalátogatóknak.

Polgármesteri Hivatal, Nyúl
Nyúl térkép nagyítása >>
Ajánlatkérés egyszerre több olyan szálláshelytől Nyúlon, ahol:
  • Széchenyi Pihenő Kártya: 1db
  • Szauna : 1db
  • Étterem : 1db
  • Tenisz : 1db
  • Cigányzene : 1db
  • Szállásközvetítés : 1db
  • Borturizmus : 1db
  • Medence : 1db
  • Élőzene : 1db


Nyúl


Hungary - Nyúl


Ungarn - Nyúl


Kuponvásárlási szolgáltatásunkkal kapcsolatos gyakori kérdések válaszait (FAQ) itt találja

2017. július 21. péntek - 00:49:45