Hotel Kapitány
Ajánlatkérés több szállás- helytől egyszerre:
A listát a gombok használatával állíthatja össze.

Bük város Vas megyében, az Alpokalja és a Kisalföld találkozásánál található, klímája egész évben kellemes környezetet biztosít a kikapcsolódni, feltöltődni vágyóknak.

Az osztrák határtól mindössze 15, Szombathelytől és Kőszegtől 25, Soprontól pedig 45 km-re fekszik a kiváló turisztikai infrastruktúrával rendelkező, mégis nyugodt, hagyományos falusi hangulatot árasztó település, amelynek lakói egész évben szeretettel várnak minden Látogatót.

Bük hírnevét kétségkívül az 1957-ben olajfúrások során 1282 méter mélyből feltörő 58 C fokos termálvíznek köszönheti, amellyel ugyan Magyarország egyik legfiatalabb, de méreteiben és látogatottságában mára mégis az ország második legnagyobb gyógyfürdője. 2010-ben ünnepélyes keretek között köszöntötte harmincmilliomodik látogatóját.
A Gyógyfürdő 32 medencéje (külön gyermek-medencékkel) lehetővé teszi az egészségjavító- illetve megőrző kúrákra érkezőknek, hogy ne csak a nyári strandidőben, hanem egész éven át élvezzék a büki víz gyógyító hatását. A víz összetételéből adódóan széleskörűen alkalmazható főként mozgásszervi, reumatikus és ortopédiai panaszok, valamint nőgyógyászati eredetű betegségek orvoslására. Ivókúraként a fekélyes-, illetve egyéb gyomorbántalmak esetén, inhalálással a légúti panaszokon enyhít.
A Gyógyfürdő ingyenesen használható csúszdakomplexuma minden korosztály számára vidám perceket tartogat.
A rendszeresen szervezett strandpartikkal és egyéb rendezvényekkel a Gyógyfürdő a fiatalabb korosztály igényeit is igyekszik kielégíteni.

A fejlesztés keretében megvalósult beruházásoknak köszönhetően az élményfürdő tágas pihenőterekkel, ingyenesen igénybe vehető pihenőágyakkal szolgálja a vendégek felhőtlen pihenését, a gyermekek számára új gyermekmedence és egy három elemből álló beltéri élménycsúszda-rendszer épült.
A kicsiket a pancsolás után a gyermekjátszó szoba vidám játékai várják.
A szaunázás szerelmesei számára 150 fő együttes befogadására alkalmas komplex Szaunavilág létesült, melyben tepidárium, gőzfürdők, infra- és finn szaunák, aromaszauna és kültéri ördögszauna várja a lazulni és felfrissülni vágyókat. A szaunázás utáni pihenésről a fedett szaunapihenő és a hangulatos szaunakertek gondoskodnak. A kültéri és beltéri hideg vizes merülőmedencéken túl Kneipp-medence, valamint kültéri és beltéri jacuzzik teszik tökéletessé a szaunázás élményét.
A vendégek minél komfortosabb kiszolgálása érdekében látványkonyhás beltéri étterem létesült, melyben egyszerre akár 200 fő is hódolhat a kulináris élvezeteknek, és próbálhat ki ízletes, egészséges ételeket.
Új kínálati elemként Medical Wellness Centrum is kialakításra került, melyben kiváló szakorvosok felügyelete mellett végzett wellness-fitness kezelések szolgálják az egészség megőrzését. A relax és egzotikus masszázsokon túl többek között állapotfelmérés, thermo spa kezelések és sókabin járulnak hozzá a vendégek tökéletes kikapcsolódásához.

Bükön egész éven át számtalan rendezvény vonzza a látogatókat, amelyek közül kiemelkedő az 1993 óta minden évben megrendezett Büki Nyár programsorozat.
Bük azonban ezen kívül is változatos programokat kínál: pl. a júniusi Bükfürdő-Rallye, a szeptemberi Lángosfesztivál, a Gyógybornapok, a Kézműves- és Régiségvásár, operett-előadások valamint könnyű- és komolyzenei koncertek sora.

Bükfürdőn található Magyarország első, nemzetközi szintű, 18-lyukú golfpályája is, a Birdland Golf & Country Club, amely csodálatos természeti környezetben 1991. óta áll a golf szerelmeseinek szolgálatában és amely nevét – Birdland – az itt élő számos különböző, köztük jó néhány védett madárfajnak köszönheti.

A Büki Turisztikai Egyesület aktív vendégei részére több fontos újdonságot hívott életre: a 2010 júniusában létesített és ingyen látogatható Felnőtt Játszóteret, valamint mind a fiatal és idősebb korosztály, mind a családosok részére térítésmentesen szervez sport- és szabadidőprogramokat. Az aktivitás jegyében épült ki Bükfürdő és az ausztriai Locsmánd között a kb. 15 km-es kerékpárút, amelyre készülve egy-egy kerékpárkölcsönzőt is üzemeltetnek Bükön és Bükfürdőn.

Bükfürdő

Lásd Bük!


Büki képek
Bük térkép nagyítása >>
Ajánlatkérés egyszerre több olyan szálláshelytől Bükön, ahol:
  • Üdülési csekk : 47db
  • Wellness : 6db
  • Különterem : 5db
  • Családbarát szálláshely : 3db
  • Kutya, macska bevihető : 5db
  • Internetcsatlakozás : 4db
  • Gyógyfürdő a közelben : 7db
  • Szauna : 9db
  • Fedett uszoda : 2db
  • Étterem : 12db


Bük


Hungary - Bük


Ungarn - Bük


Kuponvásárlási szolgáltatásunkkal kapcsolatos gyakori kérdések válaszait (FAQ) itt találja
Korábbi ajánlatkérés | Szállás regisztráció | Program regisztráció | Impresszum
Látogatottsági adataink: Medián WebAudit, Google Trends
A légifotókat a Civertan Stúdió készítette.

© 1989 - 2013 Compalmanach Ltd., Budapest, Hungary

2013. május 20. hétfő - 21:14:11