Ajánlatkérés több szállástól egyszerre:
A listát a gombok használatával állíthatja össze.

Nem messze a Balaton csücskétől, a termálfürdőjéről híres Zalakaros szomszédságában, a Zalai-dombság lágy lankái között fekszik Nagykanizsa. A 7-es főút áthalad a településen, de ide vezet a 61-es és a 74-es út is. Vasúton a Budapest-Székesfehérvár-Nagykanizsa, a Szombathely-Nagykanizsa és a Pécs-Nagykanizsa vonal vonataival juthatunk el ide.

Évszázadok óta tölti be az összekötő kapocs szerepét észak és dél, kelet és nyugat között. A kereskedelemben mindig is fontos szerep jutott a városnak.
Nagykanizsa gazdag történelmet tudhat magáénak: már az őskorban is lakott volt, később a rómaiak vetették meg itt a lábukat. Kanizsa nevével írásos formában először IV. Béla adományozó levelében találkozhatunk 1245-ben, amikor is "Knysa" formában említik, jelentése hercegé, fejedelemé.
Arra, hogy Kanizsának vára is volt egykor, Károly Róbert egyik levele utal. A török támadások idején, főként Szigetvár eleste után Kanizsa vára fontos védelmi szerepet tölt be Thúry György várkapitánnyal az élén. A vár felszabadítása - 1690 - után Bécs határoz Kanizsa sorsa felett, a várat lebontásra ítélik, de köveiből megindul az építkezés az 1700-as években.
Ma is a legszebb látnivalók közé tartozik a vár tégláiból épült Alsóvárosi templom - melynek szenteltvíztartóját török sírkőből faragták -, valamint a város legrégebbi épülete, mely a Thúry György Múzeumnak ad otthont, udvarán egy török időkből származó kúttal. A vár emlékét az 1998-ban felállított Várkapu Emlékmű őrzi.

A város fénykora a XIX. századra tehető: előbb a környék piacközpontja lett, majd a század végére igazgatási és kulturális központtá fejlődött. A vasútvonalak megépítése után fontos forgalmi csomóponttá nőtte ki magát. A város mai arculata is őrzi a régi idők hangulatát, dimbes-dombos utcái mellett sok parkos zöldterülettel büszkélkedhet.
A város főterén áll a szinte már Nagykanizsa szimbólumának tekintett Vasemberház épülete, nevét az oldalán látható páncélos vitézről kapta, mely egy vaskereskedő cégére volt.

A város kulturális élete meglehetősen élénk, gasztronómiai, hagyományőrző és zenei fesztiválok színesítik a palettát. Meghatározó nagyrendezvényünk a Város Napja (április), mely kicsiknek és nagyoknak is egyaránt remek szórakozást nyújt.
A város jól ismert a jazzrajongók körében, hiszen itt rendezik meg júliusban a Cserfő Jazzland-et, illetve minden év októberében világsztárokat felvonultató Nemzetközi Jazz Fesztivált. Méltó helyet foglal el a rendezvények között a Bor- és Dödölle Fesztivál, melynek alkalmával a város környéki borosgazdák bemutathatják nemes nedűiket, s hogy senki ne maradjon éhesen a hagyományos zalai ételek - mint például a dödölle - gazdag választékából is akad egy kis ízelítő. Az aktív pihenésre vágyók a környék természeti értékeit felfedezve kerékpározással, lovaglással, sportolással, természetjárással tölthetik el szabadidejüket.

A város határában elterülő Csónakázótónál lehetőség nyílik csónakázásra, horgászásra, télen korcsolyázásra illetve romantikus séták tételére is a tavat körülölelő ösvényeken. A vadászat szerelmesei sem távoznak üres kézzel, hiszen a közeli erdők vadállománya (gímszarvas, vaddisznó) biztosítja újabb trófeák begyűjtését.


Nagykanizsai képek
Nagykanizsa térkép nagyítása >>
Ajánlatkérés egyszerre több olyan szálláshelytől Nagykanizsán, ahol:
  • Széchenyi Pihenő Kártya: 3db
  • Wellness : 1db
  • Különterem : 3db
  • Családbarát szálláshely : 3db
  • Kutya, macska bevihető : 2db
  • Étterem : 1db
  • Légkondicionálás : 2db
  • Mozgáskorlátozottaknak : 2db
  • Konferenciatechnika : 2db


Nagykanizsa


Hungary - Nagykanizsa


Ungarn - Nagykanizsa



2024. április 20. szombat - 00:08:43