Ajánlatkérés több szállás- helytől egyszerre:
A listát a gombok használatával állíthatja össze.

Jászberény a Jászság, a jász nép kulturális és gazdasági központja. A város Budapesttől 80, a Mátra-hegységtől 40 kilométerre, a Zagyva folyó által körülölelve épült ki. Az Alföld északnyugati peremén fekvő mintegy 28 ezer lakosú település sajátos földrajzi, néprajzi és történelmi vonásokat őriz.
Az iráni származású jászok a kunokkal együtt a XIII. században telepedtek le a Zagyva és a Tarna folyó mentén. A magyar uralkodók a jászoknak kiváltságos jogokat adományoztak. A török hódoltság után, 1702-ben I. Lipót császár eladta ezt a területet a Német Lovagrendnek, és ezzel a kiváltságos helyzet is megszűnt. 1745-ben a jászok saját erejükből összegyűjtöttek és befizettek a kincstárnak félmillió rajnai aranyforintot, viszonzásul Mária Terézia visszaadta kiváltságjogaikat és földjeiket. Ez volt a nevezetes Redemptio, az önmegváltás. 1745 után Jászberény helyzete megerősödött, a város gyors fejlődésnek indult, amit csak az vetett vissza, hogy 1876-ban megszűnt a Jászkun Hármas Kerület, amelynek központja Jászberény volt.
A régmúlt eseményeiről az ország egyik legrégibb, 1874-ben alapított múzeuma, a Jász Múzeum állandó kiállítása részletesen tájékoztat. Itt látható a város szimbóluma, a Lehel kürt, ami egyben a nemzet ereklyéje is. Jászberény gazdag műemlékekben, köztéri szobrokban és népművészeti alkotásokban. Az idelátogató turisták szabadidejének kellemes eltöltését a Jász Múzeum és a Hamza Gyűjtemény, a Jász Galéria állandó és időszakos kiállításai, a Termálfürdő, a strandok, a sportlétesítmények, a lovaglási lehetőség, az Állat- és Növénykert, a Hajta mocsár, a "Zagyva menti" és a "Borsóhalmi" természetvédelmi területek biztosítják.
A város rendezvényei, köztük a "Jászberényi Nyár - Vigadalmi Napok" sokak által kedvelt, kulturális örökség ápolását célzó rendezvénysorozat. A Nemzetközi Táncház és Zenész Tábor, a Csángó Fesztivál Kisebbségek Folklórfesztiválja, a Jász Expo, valamint a Nemzetközi Mézvásár és Méhésztalálkozó, a komoly- és könnyűzenei programok, a sportrendezvények igen népszerűek, több ezer belföldi és külföldi látogatót vonzanak.


Jászberényi képek
Ajánlatkérés egyszerre több olyan szálláshelytől Jászberényben, ahol:
  • Üdülési csekk : 1db
  • Gyógyfürdő a közelben : 1db
  • Fürdőszobás szoba : 2db
  • Főzési lehetőség : 1db
  • Kerti parti : 1db
  • Parkoló : 1db
  • Minibár : 1db
  • Taxi : 1db
  • Tévé : 1db
  • Állatkert : 1db


Jászberény


Hungary - Jászberény


Ungarn - Jászberény


Kuponvásárlási szolgáltatásunkkal kapcsolatos gyakori kérdések válaszait (FAQ) itt találja
Korábbi ajánlatkérés | Szállás regisztráció | Program regisztráció | Impresszum
Látogatottsági adataink: Medián WebAudit, Google Trends
A légifotókat a Civertan Stúdió készítette.

© 1989 - 2012 Compalmanach Ltd., Budapest, Hungary

2012. február 4. szombat - 10:24:13