Ajánlatkérés több szállástól egyszerre:
A listát a gombok használatával állíthatja össze.
Enesén:  

A 6000 éves múlttal büszkélkedő község Győrtől 18 km-re nyugatra fekszik, a Rábaköz, a Hanság és a Tóköz találkozásában!

2002 nyarán Langó Péter régész végzett ásatást Enese területén - honfoglalás kori leletek után kutatva. Az ásatás során kerültek elő az újkőkori használati tárgyak a település legmagasabb pontján az ún. Öregfaluban. A jelenlegi belterületen, a vasút mellett avar, római és Árpád-kori töredékek bizonyítják: folyamatosan volt élet a község területén. Az első írásos feljegyzés 1270-ből való, amikor majorságként említik a falut. Birtokosa az Enessey-család. A középkor folyamán több formában szerepel a település neve: 1368-ban Inse néven egy határjáró levélben, 1476-ban Enese. Fontos esemény volt a község életében a vasútállomás megnyitása 1870-ben. Enesének gőzmalma is volt, melyet 1907-ben vettek nyilvántartásba. Az I. világháborúban 23 katona vesztette életét.


A világháborúban elesett hősök emlékét emlékmű őrzi a falu központjában. A kiváló földrajzi adottságokkal rendelkező település a második világháború után megduplázta lakóinak számát. Három egykori kúria - Barcza, Tschurl, Kesserű - őrzi a XIX. század építészetét. Ekkor jutottak birtokhoz a Dóczy, a Korn és a Bogner-családok is. Két felekezetnek, az evangélikusnak és a katolikusnak is van temploma. A katolikus templom 1895-ben épült.

Enesén nagyszerű lehetőség van pihenésre, a zenei és kerékpáros turizmusra, szórakozásra, amelyet elősegít a község sokéves tapasztalattal rendelkező vendéglátása, a falusi turizmus.


Enesei képek
Enese térkép nagyítása >>


Enese


Hungary - Enese


Ungarn - Enese



2024. április 20. szombat - 05:12:11