Ajánlatkérés több szállás- helytől egyszerre:
A listát a gombok használatával állíthatja össze.

4500 lakosú település Szeged északi szomszédságában a Fehér-tó mellett. Temploma 1902-ben épült Szent István tiszteletére, mai formáját az 1938-as bővítés folytán nyerte el. Kertjében az I. és II. világháború emlékműve áll. Érdemes megtekinteni az Enyingi-szélmalmot, amely ipartörténeti nevezetesség. A Postakocsi csárda már II. József korában is létezett, ekkor fontos lóváltó hely volt Szeged és Kistelek között. A község határában még ma is állnak a tanyák. Itt található az Alföld legnagyobb szikes tava is, a Fehér-tó. Víztükre már nem olyan nagy kiterjedésű, mint egykor volt, de a halgazdálkodás és a nádasok előretörése folytán madárvilága a Kis-Balatonéval vetekszik. A Postakocsi csárdától fél órás gyaloglással érhető el a nagy kilátó, amely nagyszerű hely a madarak és a vidék megfigyelésére. A tó északi részén még ma is látható meleg napokon a délibáb. A falu egyébiránt gyümölcsöseiről is nevezetes, őszibarack-kultúrája Európa-szerte elismert.


Szatymazi képek
Szatymaz térkép nagyítása >>
Ajánlatkérés egyszerre több olyan szálláshelytől Szatymazon, ahol:
  • Üdülési csekk : 1db


Szatymaz


Hungary - Szatymaz


Ungarn - Szatymaz


Kuponvásárlási szolgáltatásunkkal kapcsolatos gyakori kérdések válaszait (FAQ) itt találja
Korábbi ajánlatkérés | Szállás regisztráció | Program regisztráció | Impresszum
Látogatottsági adataink: Medián WebAudit, Google Trends
A légifotókat a Civertan Stúdió készítette.

© 1989 - 2012 Compalmanach Ltd., Budapest, Hungary

2012. május 25. péntek - 05:36:29