Tanyavilág, földműveléssel, félnomád állattartással és pezsgő városi élet, hagyományőrző apró falvak és termálvízre épült strandok jellemzik a Magyarország területének egyötödét elfoglaló régiót, ahol az ízes tájszólás ma is él.

A régió központja Szeged, ahol nyaranta a szabadtéri játékokon zenés és prózai darabok egész sorát láthatja a közönség. A nyitott színpadnak a Dóm tér és a föléje magasodó székesegyház ad felemelő hangulatot.

A régiót nem szabdalják hatalmas hegyláncok, ezt az is mutatja, hogy a tájból kielemlkedő gyümölcsöst is högynek mondja az itt élő. Gyümölcsfákból pedig sok van, akkor ültették el őket, amikor a homok egyszer csak megindult, s valahogy meg kellett fékezni.

Nem csak a nyárfák, eperfák és szőlőültetvények tagolják a vidéket. A Petőfi-versekben oly sokszor elhangzó puszta - ami Bokroson és Csongrádon is messzire nyúlik - ugyanis korántsem egységes: ártéri erdők, folyók és patakok szabdalják, a tanyák és városok mellett, a távolban pedig kiemelkednek a kunhalmok, amik talán temetkezési helyek lehettek több ezer évvel ezelőtt.

Nem csak a szél és a folyók, az ember is sokat alakított a tájon akkor, amikor erdőket telepített és irtott ki, folyókat szabályozott és megművelte az addig puszta homok- és löszföldet. Ezzel nem csak a megélhetését biztosította, hanem a tájat is változatossá tett: a töltések panorámaútként szolgálnak, a halban gazdag holtágak horgászatra, üdülésre, pihenésre kiválóak. Ugyanezt szolgálják a strandok is: a régió annyira gazdag termálvizekben, hogy 30 percnyi autózás után biztosan elérkezünk egyhez.

Utunk során pedig biztosan látunk majd néhány olyan tanyát, ahol ma is a földet művelik és állatokat tartanak. Érdekes, hogy ez az ország legnagyobb tanyás térsége, viszont a lakosság kétharmada a régi mezővárosok mai utódaiban, a magyar többségű Orosházán, a sváb Bácsalmáson, a vegyes lakosságú Mezőberényben, a szlovák Tótkomlóson esetleg Szarvason és Kiskőrösön él.

A lakosság akkor lett ilyen sokszínű, amikor betelepítették a népcsoportokat a török pusztításakor elnéptelenedett falvakba. Kulturájukat ma is őrzik, a díszes kalocsai hímzés méltó párja lehet például a szerbek virágmintás hímzése is, de híres a bácsalmási kékfestő műhely is. A népi hagyományokat és az ősi mesterségeket őrzik a fafaragók, a mézeskalácsosok, de azok is, akik Tápén és Makón vessző-, gyékény- és szalmamunkákat készítenek a mindenhol fellehető alapanyagból.