Ajánlatkérés több szállás- helytől egyszerre:
A listát a gombok használatával állíthatja össze.

Déli határátkelőhely Szeged szomszédságában Szabadka felé az E75-ös úton. A 3200 fős település csak 1950-ben vált önállóvá, holott a források már a XV. században említették. Fejlődésében nagy törést jelentett a török pusztítás. A központjában álló páduai Szent Antal tiszteletére épített templom 1913-ban épült, homlokzatán Szeged címerével. Szent Antal szobra 2003. március 2-án lett felszentelve a falu főterén. Serbán Bonaventura erdélyi szobrász alkotása. A templom kertjében áll a II. világháború áldozatainak emlékműve, amely Tobiás Klára alkotása. Nem messze tőle található az I. világháborús emlékmű és Nagy Imre miniszterelnök vörös márvány domborműve. A falu határában található kancsalszéli iskola egyike volt az első tanyasi iskoláknak. 1855-ben kezdte meg működését, s egészen a hatvanas évekig folyt falai közt oktatás. Kertjében Polyák Ferenc fafaragása látható. A környéken elterülő Nagy- és Kisszéksóstó mára elvesztette vizét, s csak nádas burjánzik egykori medrükben. A Madarász-tó viszont valódi tó, ráadásul pompás horgászhely. A településen levő Teleház és Művelődési Ház is e-Magyarország pontként várja az érdeklődőket.

Látnivalók Röszkén:


Röszkei képek
Röszke térkép nagyítása >>


Röszke


Hungary - Röszke


Ungarn - Röszke


Kuponvásárlási szolgáltatásunkkal kapcsolatos gyakori kérdések válaszait (FAQ) itt találja
Korábbi ajánlatkérés | Szállás regisztráció | Program regisztráció | Impresszum
Látogatottsági adataink: Medián WebAudit, Google Trends
A légifotókat a Civertan Stúdió készítette.

© 1989 - 2012 Compalmanach Ltd., Budapest, Hungary

2012. február 9. csütörtök - 21:18:11