Ajánlatkérés több szállástól egyszerre:
A listát a gombok használatával állíthatja össze.

A 370 lakosú festői kis község a 71-es sz. út feletti magaslaton, egy ősi (a hagyomány szerint római) út mentén fekszik.

A falu több pontjáról gyönyörű kilátás nyílik a Balatonra, fekvése miatt itt egyszerre élvezhetők a hegyvidéki és tóparti nyaralás előnyei. A település a török háborúk alatt teljesen elszegényedett, jórészt elnéptelenedett, lakói az 1600-as évek végén települtek vissza. Az 1880-90-es évek filoxérajárványa Paloznak teljes szőlőterületét megsemmisítette.

Paloznak kicsiny központja egyedülálló, mert megőrizte a Balaton-felvidék eredeti, ősi hangulatát.

Karnyújtásnyi távolságra állnak egymás mellett az Árpád-kori, gótikus részletekkel ékes katolikus templom, a református harangláb, valamint a népi építészet hagyományos stílusjegyeit őrző egykori Diószegi-ház (ma községi tájház). A teret a környezetbe tökéletesen beleillő községi faluház zárja le. A Tájházban helytörténeti és néprajzi kiállítás látható. Az udvaron a nyári szezonban népi mesterségek munkáit mutatják be (pl. fazekas, fafaragó, szövő, csipkeverő). Kiállításokat rendeznek a faluház nagytermében és az egyházi tulajdonban lévő Szent József-házban is. A paloznaki műemlék templomban az új orgona megszólaltatásával hangversenysorozatot rendeznek.

Szeptember utolsó hétvégéjén (szept. 28-30.) tartják a falunapot látványos szüreti felvonulással, huszárbemutatóval, vasárnapi búcsúval, bállal. Paloznak legfőbb idegenforgalmi vonzereje a megőrzött Balaton-felvidéki falusi hangulat, amely mára teljes komforttal társul. A kiváló paloznaki olaszrizlinget érdemes megkóstolni. A templom mellől indulva kék jelzésen lehet feljutni a Csákány-hegy Endrődi Sándor-kilátójába. Ugyaninnen piros jelzés vezet az erdők mélyén megbúvó Király-kúthoz. A Király-kúttól nem messze, zöld jelzésen közelíthető meg az emberiség eddig feltárt legrégibb festékbányája, melynek korát 75-85 ezer évre becsülik. A település a Balaton-felvidék hagyományos faluképének megőrzését biztosító eredményes községrendezésért 1998-ban Hild-érmet kapott a Magyar Urbanisztikai Társaságtól.


Paloznaki képek
Paloznak térkép nagyítása >>


Paloznak


Hungary - Paloznak


Ungarn - Paloznak



2024. április 20. szombat - 15:33:24