Ajánlatkérés több szállástól egyszerre:
A listát a gombok használatával állíthatja össze.
Monoszlón:   Szállás - Látnivaló

A hegyektől kerített gyönyörű völgyben, a Káli-medence keleti kismedencéjében fekvő Monoszló már a honfoglalás korától lakott volt, első írásos említés 1252. Jelenleg 160 fő lakja. A kiürült portákat nyaralónak vásárolják fel.

Műemlékei: Monoszló község temploma már a XII. sz. végén, a XIII. sz. elején állott. Az épület méretei és építészeti megoldásai arra utalnak, hogy a honfoglalás korában itt kialakult három településből álló falubokor központi helye volt az eredetileg Szent Mihály tiszteletére szentelt monoszlói templom. A templom román elrendezésű és kapuzatú, apszisában gótikus épülete mai késő barokk formáját 1829-ben nyerte el. A XIX. sz. húszas éveiben az épület restaurálása és felújítása során kapja a templom belső mai arculatát: az íveken nyugvó karzatot és csehsüveges-boltozatos födémet. Ekkor készült a templom teljes épségében máig megmaradt bútorzata, a faragott padokkal, a szószékkel. A templom szomszédságában található a XVII. sz. közepére dotált parókia épülete. A műemlék templom szabadon látogatható. A település határában fekszik a félig elbányászott Hegyestű, mely a vulkáni tevékenység során keletkezett.

A Balaton-felvidéki Nemzeti Park a felhagyott bányában geológiai bemutatóhelyet alakított ki. A hegy csúcsáról gyönyörű körpanoráma nyílik az oda felkapaszkodó látogató elé. A település otthonául szolgál az újonnan átadott Monoszlói Erdei Iskola és Információs Központnak.


Monoszló térkép nagyítása >>


Monoszló


Hungary - Monoszló


Ungarn - Monoszló



2024. április 20. szombat - 10:06:12