Ajánlatkérés több szállástól egyszerre:
A listát a gombok használatával állíthatja össze.

Kistelek városa Kecskemét és Szeged között az E75-ös nemzetközi főútvonal mentén fekszik.

Történelme egészen a bronzkorig vezethető vissza, de igazán a 19. században indult el a település fejlődése, köszönhetően a jó közlekedési infrastruktúrának, illetve a vásártartási jog megszerzésének. 1776-ban vált községgé, 1989-ben nyerte el városi rangját, majd a környező öt településsel alkotott kistérség központi funkcióját. Kistelken az utóbbi időben fellendülőben van az idegenforgalom. A városból könnyen megközelíthető Szeged, az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark, a kiskunmajsai és a mórahalmi gyógyfürdő, a Puszta nevezetességei, az Ősborókás és a Tisza. A Kistérségi Közösségi Rendezvényház, az építészetileg egyedülálló Sportcsarnok, a Helytörténeti Gyűjtemény átadásával és a Kocsó Kápolna illetve a Stációk felújításával 2002-től újabb színfolttal bővült a város kulturális-turisztikai kínálata. A vonzerők közül kistérségi szinten kiemelkedik az ökoturizmus - több helyi és országos védettségű természetvédelmi területtel - valamint az aktív turizmus: kerékpározás és gyalogtúrák, lovaglás. Kistelek természeti értékei közül figyelmet érdemel a határban elterülő Müllerszék és a helyi védettségű Bibic-tó, ahol a látogatók madárlesről szemlélhetik a táj egyedülálló élővilágát.

Rendezvények: Sajt és Gasztronómiai Fesztivál, Aratóünnep, Nemzetközi táncversenyek, Ősi Mesterségek az 'Élő Múzeumban', Mezőgazdasági Kiállítás.

Szálláshelyek Kisteleken:


Kisteleki képek
Kistelek térkép nagyítása >>
Ajánlatkérés egyszerre több olyan szálláshelytől Kisteleken, ahol:
  • Széchenyi Pihenő Kártya: 3db
  • Családbarát szálláshely : 3db
  • Internetcsatlakozás : 3db
  • Gyógyfürdő a közelben : 3db
  • Fedett uszoda : 3db
  • Étterem : 3db
  • Tévé : 3db
  • Telefonos szobák : 3db
  • Nemdohányzó : 3db
  • WIFI: 3db


Kistelek


Hungary - Kistelek


Ungarn - Kistelek



2024. október 13. vasárnap - 23:58:39