Ajánlatkérés több szállástól egyszerre:
A listát a gombok használatával állíthatja össze.
Keszthelyen:   Látnivaló

Keszthelytől kb. 5 km távolságban található a 71-es út mentén.

Aquincumot az anyaországgal, Itáliával összekötő legrövidebb út a mai Székesfehérvár, Veszprém, Tapolca érintésével jutott el Keszthelyig, ahol Fenékpusztánál kelt át az út a mainál nagyobb Balaton vizén. A fontos út biztosítására veteránokat, kiszolgált katonákat telepítettek Keszthely területére. Valószínű, hogy a népességnövekedés kapcsolatban állt a terület legnagyobb objektumának, a római erődnek a megépítésével. A helyén már korábban is állt egy település. A fenékpusztai erőd lakói nem menekültek el, életük az V. század derekáig zavartalan volt, bár a vidék 433-tól a hun birodalomhoz tartozott. Attila halála után (456) germán törzsek uralma alá került a régió.

Az erőd épületei nagyrészt még mindig a föld alatt vannak, maradványai közül csak három látható: a déli kapu, az egykori bazilika és egy raktárépület. A Festetics major épületeit 1820 körül emelték klasszicista stílusban. Különösen híressé vált a Festeticsek fenéki ménese. Az Újmajorban született Petőfi Sándor felesége Szendrey Júlia 1828-ban, kinek apja ez idő tájt a Festetics uradalom tiszttartója volt. Szülőházára 1909-ben került emléktábla.

Polgármesteri Hivatal, Keszthely
Keszthely térkép nagyítása >>


Keszthely (Fenékpuszta)


Hungary - Keszthely (Fenékpuszta)


Ungarn - Keszthely (Fenékpuszta)



2024. október 14. hétfő - 00:35:14