Hétvégi kikapcsolódás a Bakonyban. Pihenés, szállás és aktív programok az egész családnak.
Bakonyi Apartmanház, Eplény, Tel.: (88) 453-122, (70) 312-2091 (x)

Ajánlatkérés több szállás- helytől egyszerre:
A listát a gombok használatával állíthatja össze.

Gyomaendrőd észak Békés megye egyik meghatározó gazdasági, igazgatási és kulturális központja. A Hármas-Körös partján található 15 ezer lakosú alföldi kisváros, mely 1982-ben Endrőd és Gyoma nagyközségek egyesülésével jött létre és 1989-ben emelték városi rangra.

Gyoma neve először 1332-ben tűnt fel Gama néven. Endrőd létezésének első dokumentuma egy 1716-ban keletkezett oklevél. Endrőd főterének legszebb ékessége a Szent Imre katolikus templom, mely 1799 és 1805 között épült barokk stílusban. Különlegesen értékes a műemlékként nyilvántartott ülőpadrendszere. Endrődön található még az I. világháborús emlékmű az 1935-ös endrődi csendőrsortűz emlékhelye, valamint az 56-os forradalom emlékére állított kopjafa, ezenkívül a népi építészet jellegzetes példája, egy 1864-ben épült gazdaház, mely ma Endrődi Tájház és Helytörténeti Gyűjteményként működik. A tájház külső megjelenésében a XIX. század végi endrődi paraszti építkezést mutatja be, belső enteriőrjeiben megismerhetik a paraszti lakásbelsőt, a jellegzetes endrődi szőttes gazdag mintavilágát, valamint a korszakra jellemző gazdálkodási eszközöket. Említést érdemel a Fő úton található 1863-ban épült evangélikus templom, az 1878-ban épült neoromán stílusú katolikus templom, valamint a gyomai főtéren található copf stílusú református templom. A főtér másik fontos épülete az 1889-ben épült klasszicista stílusú városháza. A holtágon egy kis kőhíd vezet át, rajta két szobor: Szent Kristófé és Nepomuki Szent Jánosé.

A gyomai városrész legszebb épülete Kner Imre neobarokk stílusú egykori lakóháza, melyben 1970 óta az ország egyetlen nyomdaipari múzeuma, a Kner Nyomdaipari Múzeum működik. A múzeumban megismerkedhetünk az 1882-ben alapított világhírű Kner Nyomda történetével és a Kner-család munkásságával. A múzeummal szemben található a Vidovszky Béla Helytörténeti Gyűjtemény (Városi Képtár), ahol a gyomai születésű Vidovszky Béla festményei mellett, a párizsi éjszakák festőjeként tisztelt Corini Margit képei, valamint Pásztor János szobrai és Illéssy Péter grafikái tekinthetők meg. A Honti Műhely - Galériában Honti Antal festő- és grafikusművész festményei, rézdomborművei, grafikái láthatók. Európa-szerte ismert a Soczó Elek tulajdonában lévő Motorkerékpár Múzeum, ahol mintegy 180 restaurált jármű látható. Az Erzsébet ligetben szépen parkosított környezetben található a város legfőbb vonzereje a teljesen megújult Liget Gyógyfürdő és Kemping, melynek 62 °C-os termálvizét 1960-ban gyógyvízzé nyilvánították. A gyógyvíz idült reumatikus, köszvényes bántalmak, ideggyulladások, baleseti utókezelések, nőgyógyászati és egyéb betegségek kezelésére, ivókúra esetén gyomor- és bélrendszeri bántalmak, epehólyag és májgyulladás ellen, valamint inhalációs alkalmazás során orrmelléküreg gyulladások, felsőlégúti hurutok ellen igen jó hatású.

A Hármas-Körös gyomaendrődi, különösen a Sebes- és Kettős-Köröshöz csatlakozó szakasza a Körös-vidék legszebb tája. Horgászhelyek, szabadstrandok várják a horgászni, vízitúrázni vágyókat. Térségünknek kedvező adottságai vannak az aktív turizmus szempontjából is. Lehetőség van túrázásra, lovaglásra, horgászásra, valamint a vadászat kedvelői is megtalálhatják számításukat a település környezetében. A Körös mentén 26 km hosszú útvonalat alakítottak ki gyalogos, kerékpáros és lovas túrázók számára.

Sok látogatót vonzanak a városi rendezvények is: Viharsarok Kupa Országos Kajak-Kenu Verseny, BMW-motorosok Nemzetközi találkozója, Nemzetközi Sajt- és Túrófesztivál, Nemzetközi VW Bogártalálkozó, Suttyomba Népzenei Fesztivál, "Bogrács" Napja Paprikáskrumpli-főző Verseny, Nemzetközi Halfőző Verseny, Gyomaendrődi Nemzetközi Művésztábor.


Gyomaendrődi képek
Ajánlatkérés egyszerre több olyan szálláshelytől Gyomaendrődön, ahol:
  • Üdülési csekk : 16db
  • Wellness : 2db
  • Különterem : 2db
  • Kutya, macska bevihető : 2db
  • Internetcsatlakozás : 2db
  • Gyógyfürdő a közelben : 4db
  • Szauna : 3db
  • Fedett uszoda : 1db
  • Étterem : 1db
  • Saját strand : 1db


Gyomaendrőd


Hungary - Gyomaendrőd


Ungarn - Gyomaendrőd


Kuponvásárlási szolgáltatásunkkal kapcsolatos gyakori kérdések válaszait (FAQ) itt találja
Korábbi ajánlatkérés | Szállás regisztráció | Program regisztráció | Impresszum
Látogatottsági adataink: Medián WebAudit, Google Trends
A légifotókat a Civertan Stúdió készítette.

© 1989 - 2012 Compalmanach Ltd., Budapest, Hungary

2012. február 10. péntek - 03:48:50