Ajánlatkérés több szállás- helytől egyszerre:
A listát a gombok használatával állíthatja össze.

Cserszegtomaj festői környezetben fekvő község a Balaton északnyugati partján, a Keszthelyi-hegység lábánál.

Szinte egybeolvadt már a három szomszéd településsel, a gyógyfürdőjéről híres Hévízzel, a kastélyáról országosan ismert Keszthellyel, és Rezivel, ahol egy festői várrom található. A Balaton közelsége is sok vendéget csábít a településre. Saját nevezetességei is méltán teszik népszerű üdülőhellyé Cserszegtomajt.

Egyik híressége a 32 méter magas Margit-kilátó, amelyben felvonó is működik. A kilátó mellett található az az országos hírű arborétum, amelyet Horváth Jenő, a kilátó építője hozott létre, és benne több száz fenyőfaj megtalálható a világ számos országából. Európában is egyedülálló az 52 méter mély, és három kilométer hosszan feltárt kútbarlang, amely csak vezetővel látogatható.

A település névadója a Cserszegi Fűszeres nevű bornak, amely 1988-ban Londonban elnyerte a Világ Bora címet. A helyi borút egyesület is róla kapta nevét. Másik nevezetesség a látványnak is csodálatos Várszínház, amely mellett egy boronaházakból álló kis skanzen is látogatható. A volt iskolaépületben található a Paraczky Ferenc emlékterem, honismereti és iskolatörténeti kiállítással. A látnivalók megtekintése mellett sportolási lehetőségeket biztosít a 2006-ban átadott sportpályája. Új szolgáltatás a 2007 májusától működő Teleház.

A település rendezvényei közül kiemelkedik a nyári nemzetközi Szabad Művészet Alkotótábor, a májusi Falunap és Orbán-napi borverseny, a július első hétvégéjén megrendezett Borfesztivál, szeptemberben pedig a Szüreti Napok.


Cserszegtomaji képek
Ajánlatkérés egyszerre több olyan szálláshelytől Cserszegtomajon, ahol:
  • Üdülési csekk : 5db
  • Különterem : 1db
  • Kutya, macska bevihető : 2db
  • Gyógyfürdő a közelben : 3db
  • Szauna : 1db
  • Fedett uszoda : 1db
  • Étterem : 2db
  • Mozgáskorlátozottaknak : 1db
  • Kondicionálóterem : 1db
  • Reggeli : 3db


Cserszegtomaj


Hungary - Cserszegtomaj


Ungarn - Cserszegtomaj


Szállás regisztráció | Program regisztráció | Impresszum
Látogatottsági adataink: Medián WebAudit, Google Trends
A légifotókat a Civertan Stúdió készítette.

© 1989 - 2010 Compalmanach Ltd., Budapest, Hungary

2010. március 12. péntek 17:43:11