Ajánlatkérés több szállás- helytől egyszerre:
A listát a gombok használatával állíthatja össze.

Félegyháza neve már szerepel egy 1389-ben kiadott oklevélben "Feledhaz"-ként.

A török uralom után 1743-ban új település keletkezett: Félegyháza. 1793-ban Mária Terézia rendelkezése alapján a Kiskun kerület bíróságát és börtönét is idehelyezték, ma Kiskun Múzeum néven ismert. Ebben az időben épült fel a barokk stílusú ótemplom is. A város gazdagodásával párhuzamosan nőtt a lakosok és az impozáns épületek száma is: a Kálvária, az 1820-ban épült klasszicista Hattyú-ház, amely egykor Petőfi Sándor szüleinek bérleménye volt és ma a Városi Könyvtár. A Városháza, mely 1912-ben épült, Zsolnay-majolikával díszített épületében külön látványosság a szecessziós stílusú emeleti díszterem. A városközpontban Nepomuki Szent János szobra emlékezteti a látogatókat Kiskunfélegyháza török hódoltság utáni betelepítésére. A Petőfi téren felállított Petőfi-szobor mögött a költő emlékére emelt díszkút áll. Az 1880-ban klasszicista stílusban épült Szent István templom felé a Kossuth utca 100 éves platánsora vezet. A kunok a történetírásban is makacsságukról, konok önérzetükről voltak ismertek.

Az itt élők napjainkban is mindent megtesznek azért, hogy a nehézségek ellenére megőrizzék kulturális örökségüket, s olyan városban élhessenek, amelyben jól érzik magukat, az ideutazó vendégek pedig újra visszakívánkozzanak e vidékre.


Kiskunfélegyházai képek
Ajánlatkérés egyszerre több olyan szálláshelytől Kiskunfélegyházán, ahol:
  • Üdülési csekk : 1db
  • Különterem : 1db


Kiskunfélegyháza


Hungary - Kiskunfélegyháza


Ungarn - Kiskunfélegyháza


Kuponvásárlási szolgáltatásunkkal kapcsolatos gyakori kérdések válaszait (FAQ) itt találja
Korábbi ajánlatkérés | Szállás regisztráció | Program regisztráció | Impresszum
Látogatottsági adataink: Medián WebAudit, Google Trends
A légifotókat a Civertan Stúdió készítette.

© 1989 - 2012 Compalmanach Ltd., Budapest, Hungary

2012. február 8. szerda - 18:20:39