Ajánlatkérés több szállástól egyszerre:
A listát a gombok használatával állíthatja össze.

Somogyország déli határvidékén, Nagykanizsa alatt, közel Horvátországhoz  fekszik. A Duna-Dráva Nemzeti Park csodálatos környezete öleli körbe az ezer lelket számláló falut. 

Gyékényes első okleveles említése az 1380-as évekből ismert, akkor Gykynes alakban jelölték a krónikában. Hogy már jóval korábban is laktak itt emberek, azt az 1971-es ásatásokon előkerült római leletek bizonyítják.

Gyékényes látnivalói közül említésre méltó a klasszicista stílusú, műemlék jellegű római katolikus templom, mely 1830-1835 között épült, híres oltárképét Jakobey Károly festette 1886-ban. Evangélikus temploma 1887-ben épült gótikus stílusban Valentin Morandini tervei alapján. Az első és második világháborús emlékművek mellett egy lángot formázó szép márványszobor is áll, mely a gázbevezetés emlékére készült.

A tájvédelmi körzethez tartozik Gyékényes egyik híressége, a bányató, ismertebb nevén a Kotró. A folyamatos kotrásnak köszönhető, hogy a tó egyre mélyül, amellett a kavicsrétegen megszűrt víz különösen tiszta, ezért a búvárok egyik kedvelt helye, rendszeresen versenyek, országos, sőt világbajnokságok helyszíne is. Gyékényes másik büszkesége a környezetének élővilága, mely 1996 óta a Duna-Dráva Nemzeti Park része. Megtalálható itt a ritkaságszámba menő mocsaras láperdő, olyan botanikai ritkaság, mint a kockás liliom. A háborítatlan környezetben szívesen rak fészket az ember által lakott helyeket kerülő fekete gólya. A vadban gazdag tájat a vadászok is szívesen keresik fel.
A korábbi zárt határőrfaluból egy nyitott szellemiségű, idegenforgalomra építő jövő képe kezd kibontakozni.

Gyékényes térkép nagyítása >>
Ajánlatkérés egyszerre több olyan szálláshelytől Gyékényesen, ahol:
  • Kutya, macska bevihető : 1db
  • Étterem : 1db
  • Vízisport-lehetőség : 1db
  • Horgászat : 1db
  • Ifjúsági szállás : 1db
  • Áramforrás : 1db
  • Főzési lehetőség : 1db
  • Természetvédelmi terület : 1db
  • Bungaló : 1db


Gyékényes


Hungary - Gyékényes


Ungarn - Gyékényes



2024. április 20. szombat - 06:54:33