Népszerű úticélok még a régióban:
Balatonfüred,
Hévíz,
Siófok,
Veszprém,
Zalakaros,
Badacsonytomaj,
Keszthely,
Tihany,
Fonyód,
Nagyvázsony,
Sümeg,
Szigliget,
Tapolca,
Zamárdi,
Zánka
Az 5165 lakosú város parti területei mára teljesen egybeépültek Balatonszemes és Balatonboglár szomszédos részeivel. Az üdülőtelep a Balaton régi árterületén létesült, az ófalu a Somogyi-dombság gazdagon termő, löszös nyúlványaira települt. A várost délről ölelő dombokon példásan művelt, kiváló bort adó szőlőskertek pompáznak. A régi Balaton öblei messze benyúlnak a lellei dombok mögé. A dombhátakon már a rómaiak idején is fontos utak haladtak. Az ún. Hadút Aquincum felől vezetett Kanizsán, Dalmácián keresztül az Adriához, a Nagyút pedig délnek a mai Kaposvár és Szigetvár felé. A két út a város mai központjában (a római katolikus templomnál) ágazott el egymástól, ahol korábban a déli part legrégibb ismert temploma, a Szent Kelemen-bazilika állt. A bazilikát a tihanyi apátság 1055-ből származó alapítólevele is említi, itt vezetett keresztül a híres "Fehérvárra vezető hadi út". A lakosság megélhetését a földművelés mellett a halászat és a szőlőművelés biztosította. Mezővárosi rangot és országos vásár tartására való jogot 1848-ban kapott. 1856 után birtokosai a Szalay- és a Jankovich-családok voltak. A nagyobb üdülők 1924-től épültek, Lellét 1979-ben egyesítették Balatonboglárral, a két település azonban 1991-ben különvált. Az üdülőváros legszebb része a vasútállomás melletti, mediterrán hangulatú Szent István tér, és az innen induló sétány. A XI. századi bazilika helyén modern, vörös-homokkőből épült templom áll. A Kossuth utca és a 7-es főút kereszteződésénél zöldellő parkban áll az 1838-ban klasszicista stílusban épített Szalay-kastély (ma művelődési ház). Ez az épület ad otthont az Afrika Múzeumnak is. A parkban helyezték el az 1200 férőhelyes szabadtéri színpadot és a városi könyvtárat is. A katolikus templommal szemközti dombtetőre épült a Jankovich-család barokk stílusú, 1812-ben átadott kúriája (ma iskola). A Kossuth Lajos utcában egy 1700-as évek végén épült, szépen rendbehozott parasztházban találjuk a Kapoli Múzeumot. Itt láthatók idősebb és ifjabb Kapoli Antal somogyi pásztor faragómesterek munkái, valamint a Rodin-tanítvány, Ligeti Miklós szobrászművész alkotásai. A múzeum előterében, a művelődési házban, valamint a könyvtárban nyaranta időszaki képzőművészeti kiállításokat rendeznek. A település büszkesége a városháza és a rendőrség esztétikus, látványos épülettömbje. Átadásra került a gyermek- és felnőtt élményfürdő park, amely a legváltozatosabb módon szórakoztatja a strandolókat. Megújult és díszburkolatot kapott a város centrumában a Szent István tér, valamint a belőle nyíló sétálóutcák. Az új, üdítő látványt nyújtó szökőkút esti díszkivilágítást kapott. A nyári szezonban szombat esténként orgonakoncerteken vehetünk részt a katolikus templomban. A Szent István téren amatőr művészeti csoportok tartanak előadásokat. Balatonlelle nyári rendezvényei közül kiemelkedik a Juliális, a Lellei Borhét Fesztivál és a Regionális "Kőttrétes" Sütőverseny. Népszerű program a Rádi Zenei Esték és a Ceasar-estek. Lellétől mintegy 3 km-re déli irányban, szőlők között vezető úton lehet feljutni Kishegyre, ahol Szent Donát tiszteletére 1758-ban szentelt barokk kápolna várja a látogatókat. Vele szemben áll az 1700-as években épült vincellérlakás és pince. A kápolna körüli 136 hektáros Parkerdő kellemes, hűvös sétát ígér a nyári hőségben. Gépkocsival, ill. gyalog (Irma-puszta és a halastavak érintésével) is elérhető Rád-puszta, ahol a Tetves-patak partján találjuk a XIII. században épült román templom feltárt romjait és néhány régi sírkövet. Itt láthatók a Festetics-család birtokaihoz tartozó uradalmi épületek is. A pusztát övező lápos erdőt az érintetlen természet kedvelőinek ajánljuk. Balatonlelle 2004-ben megkapta a kiváló vízminőségért járó "kék hullám zászlót", valamint Napfény strandja elnyerte a Balaton Régió legvirágosabb strandjának járó kitüntetést. Nagyon népszerű a vendégek körében, hogy A VÁROS EGÉSZ TERÜLETÉN INGYENES A PARKOLÁS! Szálláshelyek Balatonlellén: Balatonlellei képek |
Balatonlelle térkép nagyítása >>
|
Balatonlelle |
|
|
Korábbi ajánlatkérés
|
Szállás regisztráció
|
Program regisztráció
|
Impresszum
© 1989 - 2024 IranyMagyarorszag.hu |
||
2024. október 5. szombat - 20:16:43 |