Ajánlatkérés több szállástól egyszerre:
A listát a gombok használatával állíthatja össze.

A Nagyberek a Balaton partját mintegy 23 km hosszan kíséri. Egykoron a tómederhez tartozott, talaja a lecsapolás után sem kedvezett semmiféle mezőgazdasági termelésnek, így egyes területei eredeti szépségükben megmaradtak. A 2260 lakosú Balatonfenyves a Nagyberek szíve, a védetté nyilvánított Fehérvízi-láp előtt, közvetlenül a tó partjára épült. A filoxéra homokos talajon nem él meg, ezért parcellázták szőlőültetvények céljára a Fonyód és Balatonkeresztúr közötti homokos, addig hasznosítatlan 318 holdnyi területet. A munkálatokat gróf Széchenyi Imre kiváló mezőgazdász kezdeményezte és irányította.

A somogyi és a zalai gazdáknak kedvezményesen bérbe adott birtokokon 1896-ban, a millennium évében szüreteltek először. Ezt az időpontot tekintik az itteniek községük születési évének. A területet az idetelepített fenyveserdő miatt már 1912-től Balatonfenyvesnek nevezték. A harmincas évektől Fenyves nyaralóteleppé vált.

Balatonfenyves nevezetessége a keskeny nyomtávú kisvasút, mely a Nagyberek belsejébe viszi a látogatókat. A településen található az egyetlen fedett lovarda a Balaton mellett. Itt nemzetközi lovas versenyeket is rendeznek, a turisták számára azonban a berki tereplovaglások és kocsizások jelentenek maradandó élményt.

A képzőművészet kedvelőinek a Polgármesteri Hivatal nagytermében rendeznek nyaranta több tárlatot. A strandon működő Zenepavilonban folklórműsorokat, a Sportcsarnokban népes összejöveteleket rendeznek.

A fenyvesi szezonzáró rendezvény a Kisvasúti Nap szeptember első hétvégéjén. Nevezetes esemény a Fenyves Kupa vitorlásverseny szeptember második hétvégéjén. Kellemes időtöltést és sok élményt rejt a kisvasúton tett utazás a Fehérvízi-láp érintetlen területére, ahol 123 madárfaj és számos madárritkaság él. A kisvasút végállomása a csisztapusztai híres gyógyfürdő, melynek vize főleg mozgásszervi megbetegedéseket gyógyít.

Nem messze van innen a romantikus táskai pincesor és a népművészetéről híres Buzsák község, számos látnivalójával.


Balatonfenyvesi képek
Ajánlatkérés egyszerre több olyan szálláshelytől Balatonfenyvesen, ahol:
  • Széchenyi Pihenő Kártya: 4db


Balatonfenyves


Hungary - Balatonfenyves


Ungarn - Balatonfenyves


Kuponvásárlási szolgáltatásunkkal kapcsolatos gyakori kérdések válaszait (FAQ) itt találja

2017. június 25. vasárnap - 17:39:31