Ajánlatkérés több szállástól egyszerre:
A listát a gombok használatával állíthatja össze.

A fürdőhelytől nyugatra már csak nádas, füves, bokros terület húzódik a Balaton nagy kanyarulatáig. A löszdombra települt 1200 lakosú község megőrizte békés, falusias hangulatát, a parti rész árnyas, családias jellegű üdülőhely. Az időszámítás előtt is lakott terület határában késő bronzkori temetőt tártak fel. A középkorban egyházas hely volt, első okleveles említése 1332-ből való. A török uralom idején sok lakója menekült a közeli Kis-Balaton nádrengetegébe. 1733-tól legnagyobb földesura a Hunyady-család lett.

A fürdőélet kezdetén sajátos szokás volt, hogy a község parasztházainak bérbeadói fürdőbódét állítottak a vízbe, 1902-ben már 170 ilyen építmény sorakozott itt egymás mellett.

A római katolikus templomot 1350 körül építették, a török időkben azonban erősen megrongálódott. A Hunyady-család 1733-ban barokk stílusban helyreállította (de több gótikus részletet megőriztek: a támpilléreket, a szentélyt, néhány ablakot és bejáratot).

Az ún. Múltház a századelőn épült, a község helytörténeti kiállítása tekinthető meg benne. A Festőházban nyaranta képzőművészeti kiállítás látható.

A Falunapot május 1-jén rendezik. Balatonberény egyik különlegessége a naturista strand és kemping. Rossz idő esetén a közeli Hévíz és Zalakaros melegvízű gyógyfürdőit kereshetik fel vendégeink.

A kirándulást kedvelőknek kellemes sétaút vezet a község feletti Bokrosi-szőlőhegyre, ahonnan szép kilátás nyílik a Keszthelyi-hegységre és a Tapolcai-medence tanúhegyeire, ezenkívül felejthetetlen élményt nyújtanak a védett műemlék jellegű öreg nádfedeles pincék jófajta boraikkal.

Piros háromszöggel jelzett turistaút vezet a Balatonszentgyörgy határában álló Csillagvárhoz. A rendkívül érdekes, csillag alakú, sokáig végvárnak tartott erődszerű építményt Festetics László az 1820-as években emeltette vadászkastély céljára. A benne látható kiállítás a XVI. századi végvári vitézek életét mutatja be.

Júliusban rendezik meg a Dunántúli Amatőr Művészeti Fesztivált.


Balatonberényi képek
Ajánlatkérés egyszerre több olyan szálláshelytől Balatonberényben, ahol:
  • Széchenyi Pihenő Kártya: 3db
  • Különterem : 2db
  • Kutya, macska bevihető : 2db
  • Internetcsatlakozás : 2db
  • Étterem : 2db
  • Tenisz : 2db
  • Mozgáskorlátozottaknak : 2db
  • Strand röplabda : 2db
  • Büfé : 2db


Balatonberény


Hungary - Balatonberény


Ungarn - Balatonberény


Kuponvásárlási szolgáltatásunkkal kapcsolatos gyakori kérdések válaszait (FAQ) itt találja

2017. június 25. vasárnap - 17:36:45