Ajánlatkérés több szállástól egyszerre:
A listát a gombok használatával állíthatja össze.
Lucfalván:   Látnivaló

A 630 lakosú Lucfalva a Mátra és a Cserhát hegységek nyúlványainak kies kis völgyében, a hegyek közé ékelődve fekszik.

A szájhagyomány szerint az egykori Sámson rablólovagvár tulajdonosának a leányáról, Lúciáról kapta nevét. Innen a Lúcin elnevezés, mely név szláv eredetű. Az 1800-as évek vége felé már így szerepel. Határában őrállóhely volt.
1235-ben a "Kosztolik"-nak nevezett hegyen fatemploma is volt, melyet a tatárok 1241-ben elpusztítottak. Így került a község és a templom a mai helyére. A község a mai nevét 1910-ben vette fel. A falu templomának jellege: késő barokk, különálló toronylábbal. Külső, belső formái egyszerűek. Kis teraszon áll a község hegyoldali vége felé, oltára délre néz. Régen csak evangélikusok voltak, ma már baptista és katolikus családok is élnek itt. 1786-tól van iskolája a községnek. Hagyományőrző, természetközeli, a családokkal együttműködő óvodai program célja a gyermekek harmonikus fejlesztése a néphagyományápolás, kézműves tevékenység gyakorlása. A szlovák eredetű népesség elsősorban a palócokhoz áll közel. Lucfalva lakói tisztelik hagyományaikat, régi szokásaikat, dalaikat, szófordulataikat. Emellett sok tárgyi emléket rejtettek a padlások, régi házak, melyeknek méltó helyet kellett találni, gondoskodva a megfelelő helyreállításról, karbantartásról. Ez a hely lett a Faluház, a falu központjában. A berendezési tárgyakat, használati eszközöket és szerszámokat a falu lakói ingyen adományozták a községnek megőrzésre. A tárgyak mellett kétnyelvű feliraton ismerheti meg a látogató a tárgy nevét, magyarul és szlovákul. Az épület hétvégén áll nyitva az érdeklődők számára, hétközben kisdiákok vehetnek részt kézműves szakkörön pedagógusok vezetésével.

A szakkörökön csuhébabák, sógyurma-szobrok, agyagtárgyak és szövött kelmék készülnek. Ha valakinek fenti foglalatosságokra, valamint vessző- és kosárfonásra támad kedve, gyakorolhatja azt szakképzett kézművesek vezetésével. Akit bánt a harsogó vendégcsalogatás, a tömeg, szeretne belekóstolni a kora tavaszi csillagfényes, időnként csak egy-egy távoli kutyaugatással megszakított falusi csöndbe, aki értékeli a templomokban megbúvó faragott oltárokat, festményeket, régmúlt építészeti megoldásokat, szívesen ismerkedik egyszerű, nyíltszívű emberekkel, annak érdemes felkeresnie ezt a kis falut.

Lucfalva Község Önkormányzata
Lucfalva térkép nagyítása >>


Lucfalva


Hungary - Lucfalva


Ungarn - Lucfalva


Kuponvásárlási szolgáltatásunkkal kapcsolatos gyakori kérdések válaszait (FAQ) itt találja

2017. szeptember 25. hétfő - 02:38:50