Ajánlatkérés több szállástól egyszerre:
A listát a gombok használatával állíthatja össze.

A tájegység névadó települése a 4669 lakosú nagyközség a Budai-hegységtől nyugatra fekszik.
Az ott talált leletek tanúsága szerint már a pattintott kőkorban is lakott volt, jelentős kelta, római és avar kori emlékeket is találtak, az 1050-es években pedig már kőtemploma is volt, amit a következő században bővítettek. A volt premontrei prépostság 1220 körül épült késő román kori gótikus, háromhajós bazilikáját az 1773-as földrengés súlyosan megrongálta, azóta romos állapotban van. Újkeletű fejlemény, hogy 17 év után a templom belső területe is látogatható, ami eddig zárva volt az érdeklődők előtt. A hozzá tartozó kolostort a XV. században gótikus stílusban alakították át. 1467-ben Mátyás király mezővárosi rangra emelte Zsámbékot.
A XV. századi eredetű vár Mátyás fiának, Corvin Jánosnak a tulajdona volt, melyet a Zichy-család az 1710-es években emeletes, saroktornyokkal díszített kora barokk várkastéllyá építtetett át, ez az épület most az Apor Vilmos Katolikus Tanítóképző Főiskolának ad otthont. A 145 éves török uralom érdekes építészeti emléke a Török-kút. A Zichyek végvári hajdúkatonákkal és német telepesekkel népesítették be a települést. A megújított kastély, az 1737-39-es pestisjárvány emlékét őrző barokk kápolna és a kastéllyal szemben látható pestisszobor, az 1749-52 között emelt arányos szépségű barokk plébániatemplom, az 1791-ben épült emeletes, napórás iskola, a Szent Vendel-domborműves népi lakóház, amelyben a festett, sváb parasztbútorok gyűjteménye látható, mind-mind a kor építészetének különleges emlékei. A kastélyt a Keresztes nővérek rendje a XIX. században megkapta, felújította és melléépítették a Josephinumot, az idős nővérek otthonát, valamint a Zárdakertet. Az utóbbi két évtizedben jelentős műemlékei, európai hírű lámpamúzeuma, 1983 óta rangos magyarországi kulturális fesztiválok közé emelkedett Zsámbéki Szombatok és az 1995-ben létrejött Zsámbéki Nyári Színház révén környezetén jóval túlmutató kulturális központtá emelkedett.

Szálláshelyek Zsámbékon:


Zsámbéki képek
Zsámbék térkép nagyítása >>
Ajánlatkérés egyszerre több olyan szálláshelytől Zsámbékon, ahol:
  • Széchenyi Pihenő Kártya: 2db
  • Wellness : 2db
  • Internetcsatlakozás : 2db
  • Szauna : 2db
  • Étterem : 2db
  • Saját strand : 2db
  • Légkondicionálás : 2db
  • Tenisz : 2db
  • Konferenciatechnika : 2db
  • Információ : 2db


Zsámbék


Hungary - Zsámbék


Ungarn - Zsámbék


Kuponvásárlási szolgáltatásunkkal kapcsolatos gyakori kérdések válaszait (FAQ) itt találja

2017. augusztus 17. csütörtök - 09:55:34