Ajánlatkérés több szállástól egyszerre:
A listát a gombok használatával állíthatja össze.

3362 lakosú község Borsod-Abaúj-Zemplén megye keleti szélén, Szerencs-Tokaj között, az Eperjes-Tokaji hegylánc legdélibb nyúlványának, az 516 m magasan kiemelkedő tokaji Nagy-hegynek a nyugati lábánál.

A honfoglalás idején Árpád fejedelem ajándékozta Turzul vezérnek ezt a birtokot. Könyves Kálmán király itt mondta ki azt a törvényt, miszerint "boszorkányok pedig nincsenek". A község építészeti emlékei nagyrészt a Rákóczi-családhoz fűződnek.
Tarcal műemlékei: az 1615-ből való római katolikus templom, melynek alapjai, kriptája és tornyának alsó része középkori gótikus eredetű. A református templom, ahol tábla őrzi az 1564-ben rendezett tarcali zsinaton megalkotott református hitvallás emlékét és az ovális alaprajzú Terézia-kápolna az 1770-90-es években épült. A felújított zsinagóga a XVII. sz. második felében készült. A Király-udvarnak, Rákóczi-borháznak és Sebeö-kúriának nevezett nemesi udvarházak jelenlegi formájukat az 1700-as évek végén nyerték el.
Tarcal a világhírű Tokaj-hegyaljai borvidék talán legkiválóbb szőlő- és bortermelő helye. Az itteni tradicionális szőlőfajták (furmint, hárslevelű, sárga muskotály) mindegyike jól aszúsodik, így kiváló fajborok, különleges minőségű szamorodnik és 3-6 puttonyos aszúborok készítésére alkalmasak. Ezek a borok tölgyfahordókban, nemespenésszel borított pincékben érlelődnek, ahol szívesen látják vendégül a látogatókat.


Tarcali képek
Tarcal térkép nagyítása >>
Ajánlatkérés egyszerre több olyan szálláshelytől Tarcalon, ahol:
  • Széchenyi Pihenő Kártya: 2db
  • Családbarát szálláshely : 1db
  • Kutya, macska bevihető : 2db
  • Étterem : 1db
  • Saját strand : 1db
  • Tenisz : 1db
  • Konferenciatechnika : 1db
  • Lovaglás : 1db
  • Tévé : 2db
  • Kerékpár : 1db


Tarcal


Hungary - Tarcal


Ungarn - Tarcal



2024. március 29. péntek - 01:37:03