Ajánlatkérés több szállástól egyszerre:
A listát a gombok használatával állíthatja össze.

Mintegy 32 500 lakosú modern iparváros Miskolctól 25 km-re északnyugatra, Borsod-Abaúj-Zemplén megye középső részén, a Sajó völgyében fekszik.

Az 1954-ben várossá nyilvánított Kazincbarcika elődközségeinek nevét (Sajókazinc, Barcika, Berente) már a XIII. században is említik oklevelek, mint a közeli dédesi vár birtokait.

A városban a XIX. század második felében indult meg a szénbányászat, mely az 1980-as évekig meghatározó iparág volt. A település jelentős műemlék jellegű épülete a XVIII. században épült barokk református templom.

Sajókazincon született 1814-ben a helyi református lelkész fiaként Egressy Béni, a Szózat zeneszerzője. A várost a szobrok városaként is szokás emlegetni, hiszen közterületein, egymillió négyzetmétert meghaladó gondozott parkjain közel 40 szobor található.

Képzőművészeti kiállításokat a Városi Kiállítóterem, a Kisgaléria és a Gyermekgaléria mutat be, elsősorban a kortárs művészek alkotásaival.

Az Upponyi-hegység és a Bükk csúcsai, erdői, várai, az Aggteleki Nemzeti Park látnivalói a város közvetlen közelében kínálják a természetjárás és kikapcsolódás változatos lehetőségeit. Kazincbarcika kulturális életének fő szervezője az Egressy Béni Művelődési Központ és Könyvtár.

Az év igazi kulturális seregszemléje a Kazincbarcikai Nyár rendezvénysorozat, mely a térség lakóinak is színvonalas szórakozási lehetőséget kínál. Nemzetközi hírű rendezvényei az Ifjú Horváth István Nemzeti és Nemzetközi Színjátszó Fesztivál, a Sajóvölgyi Nemzetközi Folklórfesztivál, valamint a Borsodi Művészeti Fesztivál, Világzenei Fesztivál, Nemzetközi Fúvószenekari Fesztivál.

Kazincbarcikán élénk, sokszínű sportélet zajlik. A város sportlétesítményekkel való ellátottsága nagyon jó, 28 működő sportegyesület bizonyítja. A városi Sport Központ elsősorban a két legnagyobb klub, a Kazincbarcikai Városi Sportegyesület és a Kazincbarcikai Sport Club szakosztályainak ad otthont. A városi műjégpálya indukálta a helyi jégkorongsportot, a fedett uszoda pedig az úszósportra gyakorol kedvező hatást.

A vízi sportok kedvelői a városi strandon és a csónakázótavon már évtizedek óta hódolhatnak szenvedélyüknek. A strand és a városi tekepálya is rendelkezik teniszpályákkal és edzőtermekkel. A komoly sportélet elismeréseként Kazincbarcika 1998-ban elnyerte a Nemzeti Sportváros címet.

A nemzetközi kapcsolatok építésében fontos szerepet játszanak Kazincbarcika testvérvárosai: a lengyelországi Knurów és Swidnica, a bajor Burgkirchen, a kárpátaljai Técső, a szlovák Nagyrőce és a romániai Nagyszentmiklós. Baráti kapcsolatok alakultak ki a szlovákiai Rozsnyóval, Rimaszombattal és a bolgár Dimitrovgráddal.

Az Európa Parlament 1999. májusában Európa Diplomával, majd 2002. augusztusában Európai Becsületzászlóval tüntette ki Kazincbarcikát széles körű és szoros nemzetközi kapcsolatai terén elért eredményeiért.


Kazincbarcikai képek
Ajánlatkérés egyszerre több olyan szálláshelytől Kazincbarcikán, ahol:
  • Széchenyi Pihenő Kártya: 2db
  • Különterem : 4db
  • Internetcsatlakozás : 2db
  • Szauna : 3db
  • Étterem : 3db
  • Saját strand : 1db
  • Légkondicionálás : 1db
  • Gyermektábor : 1db
  • Tenisz : 1db


Kazincbarcika


Hungary - Kazincbarcika


Ungarn - Kazincbarcika



2024. október 12. szombat - 23:18:29