Ajánlatkérés több szállás- helytől egyszerre:
A listát a gombok használatával állíthatja össze.
Bugyin:  

A falu neve személynévként 1346-ban "Bevd" alakban jelent meg először az oklevelekben. A község határa a Kiskunság északi szélén, a kavicsbányák vidékén terül el, ezért a falu és a táj arculatára a sok tó jellemző.

Bugyi természeti értékei közé tartozik gazdag élővilága. Külföldiek is szívesen vadásznak határában őzre, nyúlra, fácánra. Madárvilága gazdag. Kuriózum az Ürbőpusztán található apró nőszirom (iris pumila) tömeges előfordulása, mely védett területen tenyészik.

Központja kisvárosias jellegű. A háromszögletű barokk téren található a Szent Adalbert római katolikus templom, amelyet 1761-ben gróf Eszterházy I. Károly váci püspök építtetett. Ugyancsak itt áll az egykori Beleznay-kastély. Falán emléktábla hirdeti Bessenyei György és Kazinczy Ferenc látogatását.

A falu református templomát 1783-ban építették. A templom mellett az egykori szégyenkő látható, amely régebben avar síremlék is lehetett. A község izraelita temetőjében a márvány síremlékek ma is megtalálhatók. Igen látványos az októberi szüreti felvonulás.


Bugyi képek
Bugyi térkép nagyítása >>


Bugyi


Hungary - Bugyi


Ungarn - Bugyi


Kuponvásárlási szolgáltatásunkkal kapcsolatos gyakori kérdések válaszait (FAQ) itt találja
Korábbi ajánlatkérés | Szállás regisztráció | Program regisztráció | Impresszum
Látogatottsági adataink: Medián WebAudit, Google Trends
A légifotókat a Civertan Stúdió készítette.

© 1989 - 2012 Compalmanach Ltd., Budapest, Hungary

2012. február 9. csütörtök - 16:17:01