Ajánlatkérés több szállástól egyszerre:
A listát a gombok használatával állíthatja össze.

A hatalmas területű megyében a pici hegyi falvak és a nagy mezővárosok is egyaránt megtalálhatók. Éppen ezért a sziklás erdei szurdokok, a lezúduló vízesések, a tágas mezők a távoli hegyekkel, vagy a lankás ligetek egyaránt jellemzői a tájnak - ahogy jól megférnek egymás mellett a várkastélyok és az ipari műemlékek is.

Borsod-Abaúj-Zemplén megye épített és szellemi örökségben is gazdag. Innen indította meg nyelvújítási harcát Kazinczy Ferenc, erre emlékeztet Széphalmon az Ybl Miklós tervei alapján felépített, neoklasszicista Kazinczy Mauzóleum.

Vizsolyban őrzik az első magyar nyelvű Bibliát, amelyet Károli Gáspár fordított le. A gönci huszita ház esetében a történészek tanácstalanok, mára már kideríthetetlen, hogy valóban a husziták laktak-e benne.

A megye szinte teljes egészében a Rákóczi-család birtoka volt, Szerencsen és Sárospatakon jó állapotban maradtak fenn a váraik.

A pataki Rákóczi-vár a Lórántffy-loggiával, ezzel a páratlan reneszánsz építészeti remekművel és a Vörös toronnyal áll őrt a Bodrog folyó partján.

A megyeszékhely, Miskolc területe már az ősemberek körében is közkedvelt lakóhely volt, erről tanúskodnak a Szeleta-barlangban talált pattintott kőeszközök. A magyarság a honfoglalás idején telepedett meg ezen a tájon, és a névadó Miskóc nemzetség egy Benedek-rendi apátságot is alapított. A diósgyőri vár volt az ország egyetlen királynői vára, ég felé törő romjai a Szinva-patak völgyéből felmagasodó szikladombon emelkednek, ma is idézve a régmúltat, a lovagkort.

Az egészséges életmód hívei is szívesen keresik fel a Miskolcot, Diósgyőrben a Várfürdő várja a felüdülni vágyókat; Miskolctapolcán pedig egyedülálló természeti környezetben, a világhírű barlangfürdőben regenerálódhatnak. Miskolcon látható az ország első ipari műemléke, az őskohó, de itt található Közép-Európa legmagasabb ikonosztáza is az ortodox templomban.

A város „ékszere” Lillafüred, ahol a Palotaszálló szecessziós épülete vonzza a tekintetet, és a függőkertjében található hazánk legnagyobb vízesése.

A megye borvidékekben is gazdag, a bükkaljai mellett a megye legismertebb - még a Himnuszban is szereplő - borvidéke a tokaji, amely a Világörökség része. A tokaji aszú, furmint vagy szamorodni kóstolgatása igazi élményt nyújt a hűvös borospincék mélyén.

A hollóházi porcelán világhírű, erről többek között Szász Endre grafikus is gondoskodott, akinek rajzai új korszakot hoztak a porcelán díszítésének terén.

Az Északi középhegység mészkőtömbjeinek mélye is csodákat rejt: az Aggteleki Nemzeti Park barlangjai - a Baradla-, a Béke-, a Vass Imre-, a Kossuth-, az Égerszögi- és a Szabadság-barlang - a hosszú évezredek alatt csillogó cseppkövekkel népesedtek be.

Ajánlatkérés egyszerre több olyan szálláshelytől Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, ahol:
  • Széchenyi Pihenő Kártya: 252db
  • Wellness : 32db
  • Különterem : 49db
  • Családbarát szálláshely : 111db
  • Kutya, macska bevihető : 53db
  • Internetcsatlakozás : 45db
  • Gyógyfürdő a közelben : 70db
  • Szauna : 64db
  • Fedett uszoda : 16db
  • Étterem : 64db
Borsod-Abaúj-Zemplén megyében:


Borsod-Abaúj-Zemplén megye


Hungary - Borsod-Abaúj-Zemplén county


Ungarn - Komitat Borsod-Abaúj-Zemplén



2024. március 29. péntek - 12:43:35