Ajánlatkérés több szállás- helytől egyszerre:
A listát a gombok használatával állíthatja össze.
Adácson:   Szállás - Látnivaló

Heves megye délnyugati részén fekszik. Közúton Gyöngyösről, Budapest-Miskolc kettősvágányú vasútvonalon, és az M3-as autópályán közelíthető meg.

A késő bronzkorban lakott terület volt. Tóparti határában temetőt tártak fel: a leletanyaga az Egri Vármúzeumban található. Az írott források 1323-ban Adach névalakban említették. Az Aba nemzetség birtoka volt.

A község határában található a halastó, kedvelt kirándulóhely. A tó mellett közel százötven kis üdülő épült az elmúlt években.

Látnivalói közül kiemelkedik a Római katolikus templom, mely kora barokk stílusban épült, a főoltára pedig késő gótikus stílusú. A templomot Koháry István építtette 1742-ben, eredetileg torony nélkül. A Szent Jakab apostol tiszteletére szentelt templomot 1789 után tornyos homlokzattal bővítették, ma műemlék jellegű.
További látnivalók: A templom előtti kőkereszt (1807), Szent Magdolna-kereszt (1801), Nepomuki Szent János-szobor (1779), József Attila Művelődési Ház.
Több műemléknek nyilvánított lakóház is található Adácson, melyek a 19. századi népi építkezés műemlékei.

Rendezvények: Határon Túli Magyarok Találkozója, Országos Színjátszó Fesztivál.

Adács térkép nagyítása >>


Adács


Hungary - Adács


Ungarn - Adács


Kuponvásárlási szolgáltatásunkkal kapcsolatos gyakori kérdések válaszait (FAQ) itt találja
Korábbi ajánlatkérés | Szállás regisztráció | Program regisztráció | Impresszum
Látogatottsági adataink: Medián WebAudit, Google Trends
A légifotókat a Civertan Stúdió készítette.

© 1989 - 2012 Compalmanach Ltd., Budapest, Hungary

2012. február 8. szerda - 05:49:11