Ajánlatkérés több szállástól egyszerre:
A listát a gombok használatával állíthatja össze.

Cím: 7275 Igal, Szent István u. 107.
Email: igal@somogy.hu
Web: www.igal.hu
T/F: (82) 573-029, (82) 573-043

Egyéb információ:

1211-ben egy oklevélben Igal villának nevezték, 1272-ben pedig már faluként szerepelt. 1448-ban már előfordult egy olyan oklevél, amely Igalt  mezővárosként említette. 1462-ben Mátyás királytól  kiváltságlevelet kapott és engedélyt arra, hogy évente négy alkalommal országos vásárt rendezzen. 1687-ben Esterházy Pál nádor feljegyzésében az szerepelt, hogy a mezővárost sikerült visszahódítani a törököktől, viszont a település megtorpant a fejlődésben, csökkent a lakossága. 1707 februárjában Rákóczi  kuruc serege egyik súlyos vereségét itt szenvedte el. 1856-ban kolerajárvány  tizedelte meg a lakosságot.

A napjainkban termálfürdőjének is köszönhetően fejlődő település 2009. július 1. óta város.

Nevezetességei:

Igali Gyógyfürdő, Baumgartner-ház, Római katolikus templom (Szent Anna), Kálvária

Igali-tározó, horgásztó és árvízvédelmi tározó

A Kaposvárt Szántóddal  összekötő út mentén, Kaposvártól 24, a Balatontól 40 km-re helyezkedik el.Római katolikus templom (Szent Anna)A XV. században - gótikus stílusban épült - római katolikus templom, 1756-ban átalakították. Belső berendezéséből a főoltár, a szószék és a keresztelőkápolna XVIII. századi, barokk. A templomkertben található emlékmű az I-II. Világháború áldozatainak állít emléket.Temetőkápolna
A fatornyos, nyílászárók körüli tagozatokkal díszített kisméretű temetőkápolna sajátos, egyedi építmény, az előtte álló kereszttel együtt védelemre érdemes művi érték.Baumgartner-ház
A Baumgartner-ház a XX. század első évtizedeiben neves írók, képzőművészek alkotó- és találkozóhelye volt.
Többek között Rippl-Rónai, Csók István, Aba-Novák Vilmos és Szabó Lőrinc töltöttek itt hosszabb-rövidebb időt. A ház szíves vendéglátói művészetkedvelő jogászok, orvosok voltak. (Az épület jelenlegi tulajdonosa is orvos.)KálváriaA Kálvária-dombon épült



Térkép - Polgármesteri Hivatal, Igal - 7275 Igal, Szent István u. 107.


Map - Polgármesteri Hivatal, Igal - 7275 Igal, Szent István u. 107.


Karte - Polgármesteri Hivatal, Igal - 7275 Igal, Szent István u. 107.



2024. március 28. csütörtök - 16:28:00