Ajánlatkérés több szállástól egyszerre:
A listát a gombok használatával állíthatja össze.

Cím: 5700 Gyula, Apor Vilmos tér 1.
Email: monikamittag@yahoo.de
Web: Német Nemzetiségi Gyűjtemény
Tel: (20) 823-0829,

Egyéb információ:

A török-magyar harcok gyakran pusztították a vidéket, Gyula száz évig török végvár is maradt. 1720-ban a megye négyötöd részét Harruckern János György udvari hadiszállító kapta meg érdemei jutalmául, aki 1723-tól több hullámban németeket telepített a városba. Az első német csoportok Würzburg környékéről és a bambergi püspökség területéről jöttek. Lakóhelyüket a várost körülölelő Körös ágak közül kiemelkedő szigeten jelölték ki. 

1734-ben a németek külön bírót választottak maguknak, és – elszakadva Gyulától – Németgyula néven 123 éven át önálló közigazgatás alatt álló várost alkottak. Az 1738. évi pestisjárvány után Harruckern Ferenc újabb bajor-osztrák eredetű népcsoportot hívott be. A betelepített németek között jelentős számmal voltak kézművesek is, akik az ipar mellett föld- és szőlőművelést is űztek. Később ezek az iparosok a szomszédos településeken és megyékben főleg ácsként, kőművesként vállaltak munkát.

A gyulai németség adta hazánknak a Himnusz zeneszerzőjét, az operaszerző Erkel (Erkl) Ferencet. Szülőháza, a Szt. József templom melletti kántorlak ma múzeum.

Nyitva tartás szezonban: Vasárnap: 9.00 - 12.00



Térkép - Német Nemzetiségi Gyűjtemény - 5700 Gyula, Apor Vilmos tér 1.


Map - Német Nemzetiségi Gyűjtemény - 5700 Gyula, Apor Vilmos tér 1.


Karte - Német Nemzetiségi Gyűjtemény - 5700 Gyula, Apor Vilmos tér 1.



2024. március 29. péntek - 02:57:37