Ajánlatkérés több szállástól egyszerre:
A listát a gombok használatával állíthatja össze.

Cím: 3517 Miskolc (Lillafüred), Erzsébet sétány 1.
Web: Anna Barlang
T/F: (46) 334-130

Egyéb információ:

Az Anna-barlang a lillafüredi vízesés mellett található. Az egész világon csak hat hozzá hasonló barlang látogatható. 1951-ben védetté, majd 1982-ben fokozottan védetté nyilvánították.

A barlang különlegessége, hogy nem a megszokott kemény, tengeri eredetű mészkőben jött létre, hanem mésztufában. A Szinva-patak által több ezer éve szállított mész különleges mésztufa-alakzatokat formált, többek között növényekre kövült csipkéket is.
A barlang üregeit nem utólag oldotta, vájta a víz a befoglaló kőzetbe, hanem azzal egy időben keletkezett. A zegzugos termek mennyezetéről mészbevonatú moszat- és mohafonalak finom rojtozatú, megkövesedett függönye csüng alá.
Az Anna-barlangot 1833-ban fedezték fel. Hamar népszerű turistalátványosság lett a 19. században, még Petőfi Sándor is járt benne 1847. júliusában. Egykor templomként és óvóhelyként is használták.Teljes hossza 568 méter, amelyből 200 méter látogatható. A barlangban 28 ízeltlábú fajt, valamint simaorrú denevéreket és patkósorrú denevéreket figyeltek meg.

Csoportos kedvezmény: 1300 HUF

Diák kedvezmény: 1000 HUF

Nyugdíjas kedvezmény: 1000 HUF

Nyitva tartás szezonban: (április 1. – szeptember 30.) naponta 10.00 – 16.00 óráig. (október 1. - október 31.) naponta 10:00 - 15:00 óráig.

Nyitva tartás szezonon kívül: (november 1. – március 31.) naponta egy túra 12:00 órakor, egyéb időpontokban zárva.

Belépő: 1500 HUF



Térkép - Anna Mésztufa-Barlang (Palotaszálló függőkertnél) - 3517 Miskolc, Erzsébet sétány 1.


Map - Anna Mésztufa-Barlang (Palotaszálló függőkertnél) - 3517 Miskolc, Erzsébet sétány 1.


Karte - Anna Mésztufa-Barlang (Palotaszálló függőkertnél) - 3517 Miskolc, Erzsébet sétány 1.



2024. április 19. péntek - 17:00:40