Ajánlatkérés több szállástól egyszerre:
A listát a gombok használatával állíthatja össze.
 Bedegkéren:   Látnivaló

Szentháromság-templom, Bedegkér
314992_1.jpg

Cím: 8666 Bedegkér,


 

Egyéb információ:

A falu római katolikus temploma Bedeg településrész központjában található. 1754-ben barokk stílusban épült, 1910-ben alakították át mai formájára. A templomkertben helyi védettségű szobrok találhatók.

A helyiek 1729-ben  építették fel első templomunkat,  amely még fából  készült, teteje nádból volt, agyaggal tapasztották be és fehérre meszelték. Ezt az épületet azonban 1753-ban lebontották, és 1754-ben új templom építésébe kezdtek ugyanazon a helyen, ahol a ma meglévő épület is áll.

A községben a szekszárdi levéltár szerint ekkor már 53 ház állt, és 66 házaspár lakott bennük.

A templom építésében fontos szerepet játszott Szigethy Imre plébános, aki 1748 májusában került Bedegre. A lelkes fiatal pap 1760. január 4-én hunyt el, az új templomban helyezték nyugalomra.

1854. június 13-án a plébániát Liszt Ferenc unokatestvére, Veczko Antal vette át. Liszt maga is gyakori vendég volt Bedegen, visszaemlékezések szerint a templomban a férfiak oldalán az első padban szokott ülni és buzgón imádkozni. Unokatestvére halála után is ellátogatott ide, és Bohuniczky Béla plébános vagy Német István kántortanító vendége volt.



Szentháromság-templom, Bedegkér - Bedegkér (Látnivaló: Látnivaló)


Szentháromság-templom, Bedegkér - Hungary - Bedegkér (Sight: Sight)


Szentháromság-templom, Bedegkér - Ungarn - Bedegkér (Sehenswürdigkeit: Sehenswürdigkeit)



2024. március 29. péntek - 11:13:12